Az újítás elsősorban a grafikai oldalon lesz tapasztalható, szép, nagy felbontású küllemet kap, plusz látványos, moziszerű átvezetőkről szólnak a készítők a legfrissebb sajtóközleményben. A Vandal Hearts: Flames Of Judgment erős történeti szállal operál, illetve több befejezéssel is kecsegteti a játékosokat. Ne hagyjuk ki a sorból a mély kusztomizációs lehetőseket sem és itt említsük meg, hogy a PlayStation Store-ra és az Xbox Live Arcade-ra befutó anyag kereken húsz játszható térképen rejt a tarsolyában. A Sostegaria nevű kontinens két nagy királysága közötti viszályt idén téltől kezdhetjük majd feloldani, nem éppen békés történésekkel, a fiatal árva, Tobias Martin főszereplésével, akit a békevágy és a bosszú vezérel az összecsapásokban. Képeink is vannak, vannak, szintén frissek és füstölősek. Lejjebb tessék.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Vandal Hearts sorozat sem egy mai darab már, az első epizód még a PlayStation éra kezdeti szakaszában jelent meg a Konami fejlesztésében és kiadásában, majd jött is egy folytatása, idén pedig követi egy harmadik installáció, amely korban beelőzi az nyitó részt, azaz előzmény lesz a digitális disztribúcióra szánt jövevény. A Flames Of Judgment alcímmel kiegészített epizód megtartja a jó dolgokat a korábbi részekből, emellett meg is újul néhány ponton.
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 6 napjaCsak úgy írtam! xĐ ——– oké