Dícséretes a brit kormány érzékenysége társadalmának fiatalsága iránt. Néhány hete maga a miniszterelnök, Gordon Brown intézett kirohanást egy interjúban a késelős játékokkal szemben, majd egy aggódó anyuka, aki mellesleg az egyik tekintélyes angol napilap munkatársa bélyegezte sátáni jelzővel a játékokat, és hasonlítatta kábítószerezéshez az Xbox-ozást. Ma a Gurdian adta hírül a kormány szélmalomharcának újabb fejezetét a tervezett törvénnyel kapcsolatban.

Ami a játékok besorolását illeti, eddig Nagy-Britanniában az európai szabványt alkalmazták, lehetséges azonban – ha elfogadják a törvényt – a játékok ugyanolyan szempontok szerint kerülnek megítélésre, mint ahogyan a filmeket elbírálják. Ez vicces dolgokat szülhet, hiszen így ezek után rengeteg játék lehet majd tiltólistás a szigeten, amely leginkább a torrent oldalak forgalmát növelheti, valamint a videojátékok piacának visszaesését jelentheti. Akárhogy is lesz, a döntésnek komoly súlya van ebből a szempontból, a törvénytervezetnek meg komoly támogatottsága a konzervatív brit lakosság körében.

Annyi azért borítékolható, hogy ez a lépés nem fogja egy csapásra megoldani az általuk vélt problémákat, a filmes besorolás pedig lehetetlen helyzetek szülhet, viszont többféleképpen értelmezhető. Példának okán említhetnénk az Egri Csillagok filmváltozatát, amely csont nélkül tiltólistás film lenne nálunk, ha az illetékesek betűről betűre értelmeznék a médiatörvény vonatkozó részeit. Még szerencse, hogy egyetlen török bevándorló sem került kardélre a film miatt…

Kapcsolódó:

A brit miniszterelnök szót emelt a videójátékok ellen
Kokain gyerekeknek, avagy a Sátán Sudoku-ja