Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sok őrültséggel találkoztam már életutam során az informatika kiszámíthatatlan világában. Netes szörfözgetésem alkalmával azonban belebotlottam egy igazán vagány kis kütyübe, aminek láttán nem tudtam eldönteni, hogy sírjak e vagy nevessek. A kis kütyü egy USB kulcs, na de ennyitől nem áll meg az ember esze, hiszen USB kulcsokkal találkozik minden nap. Ez egy különleges cucc, ugyanis koponyát formáz és gyűrűként hordhatjuk. Hát nem aranyos?
Bár a hír címe lehetett volna az is, hogy "USB kulcs rockereknek" de azzal lehet pár ember ellenérzését kiváltottam volna. Az biztos, hogy ez az eddigi legőrültebb pendrive, amit valaha láttam. A kis gyűrű 2 GB adat tárolására alkalmas és 8 féle színben kapható. Nagyjából ennyi a technikai háttere, azonban az árától már padlót lehet fogni. Ugyanis egyetlen darab koponyagyűrű közel 30.000 forintba kerül. Biztos lesz aki befektet egy ilyenbe én maradok a hagyományosnál, hiszen nem a külső a fontos ugyebár. De ezek után nem tudom mire számíthatunk még… Ötlet?:D
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteEz kéééész! Ilyen állatságot még nem láttam! Kicsit drágállom, de nagyon poén! A következő a Jézus keresztbe épített nyaklánc usb!🙂
lac
17 éve, 2 hónapja és 3 heteNe kiabáld el, még az is lehet😄 Amúgy ennyiért, nem mondom, de baxott drága😮 Ha belegondolunk, hogy egy 16Gb-s került 11ezer HUF-ba. És ha valaki szeret barkácsolni, át tudja alakítani kúlos kinézetűre🙂
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 hetebaszott drágák
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 hetetúl drágák
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 hetetúl drága
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 4 heteiet akrokkk de nagyon drága🙁🙁
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 hetetök csúcs de nincs másik mintában?🙂
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heterengeteg féle van, keresgélj
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 4 heteki se tudják írni azt a kibaszott árt 😕
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 4 heteugye azt hittem hogy forobbanok annyira drága
🙁