Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ready at Dawn brigádja néhány héttel ezelőtt fejezte be a God of War: Ghost of Sparta munkálatait, ami hamarosan végre már a boltok polcaira kerül, ám ne higgyük azt, hogy a fejlesztők megkezdték jól megérdemelt nyaralásukat, lévén a háttérben máris készül az újabb projekt, mint arról a csapat egyik alapítója és kreatív igazgatója, Ru Weerasuriya beszélt az Eurogamer munkatársainak. Az úriember amellett, hogy elmondta, valóban formálódik már az újabb videojáték, arról is lerántotta a leplet, hogy milyennek szeretné látni azt.
Weerasuriya véleménye szerint ugyanis a Naughty Dog Uncharted-jéhez tudja hasonlítani a bejelentésre váró művet, ami tudatosan, és nem véletlenül került „lenyúlásra”, lévén a csapat főnöke imádja a történetközpontú játékokat, imádja a filmeket, így szeretne egy erős sztorival felvértezett, mozifilmszerű programot elkészíteni, és örül annak, hogy a Naughty Dog emberei bemutatták már a múltban, hogy mindez megvalósítható, nem csak egy álom. Mivel a Ready at Dawn eddig rossz alkotást nem tett le az asztalra, így csak kitörő lelkesedéssel tudjuk fogadni a fentieket, hiszen jó helyről lopni, jó ötletet, nem számít a bűn kategóriába ebben az esetben. Kíváncsian várjuk a rejtélyes projekt bejelentését!
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 heteHa Uncharted szerű játékot akarnak, akkor az csak nem lesz olyan rossz. Persze ahhoz jól kell dolgozniuk. Majd kiderül.
braddock
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHát ha ahoz hasonlót akarnak az csak jó lehet!