Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nathan Drake kalandjai hamarosan folytatódnak. Erre a pillanatra már hónapok óta készülgetek, vártam, hogy ezt az egyetlen tőmondatot ide véshessem Nektek, úgy izomból, amikor csak úgy zörögnek a gombok, a klaviatúrámon. Volt már róla szó több ízben is, hogy várható a folytatás leleplezése, de a mai világban nem árt résen lenni, főként, hogy legalább ennyi szóbeszéd lengte körül a negyedik Jak & Daxter, a The Lost Frontier címét is.
Ez utóbbiról még most sem tudjuk, hogy valóban létezik-e, de a Naughty Dog, Uncharted 2-je már javában készülődik. A Game Informer fogja ellőni az első petárdákat, egy 10 oldalas, world exclusive feltárásban, amelynek címlapján is Nathan Drake csimpaszkodik. Néhány részlettel már most is beljebb vagyunk, kagylózzatok ide egy csöppet.
Nathan Drake ismét legendás kincsek nyomában lohol, ám ezúttal Marco Polo ragadt meg erősen elméjében. A XIII. századi nagy utazó és kiváló felfedező hagyatékait hajszoljuk, új környezetben, új történeti szállal, szabadabb mászási technikákkal és komolyabb lopakodós részekkel megspékelve. A dzsungelből a hófödte csúcsokra? Ez ám az éles kontraszt.