Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az XSEED csapata szerint egyáltalán nem zárható ki, hogy az Unchained Blades folytatásához is hamarosan megkezdik a lokalizációs munkálatokat, a rajongók ugyanis olyan aktívan és nagy számban kérik ezt tőlük a Facebookon, hogy az alkotók beadták a derekukat. A csapat a legnagyobb közösségi portálon elmondta, hogy - habár egyelőre még semmiféle hivatalos információval nem szolgálhatnak -, még decemberben le fognak ülni, hogy megfontolják az Unchained Blades Exiv nyugati változatának elkészítését.
Az XSEED szócsöve kijelentette, hogy mindenekelőtt az a legfontosabb számukra, hogy elkészíthessék az első Unchained Blades Nintendo 3DS-re szánt változatát, majd amennyiben azzal elkészültek, szóba kerülhet a folytatás lokalizációja is.