Újabb scan képek a Fallout: New Vegas-ról

2010. február 10.
2.3621
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bethesda és az Obsidian Entertainment közös gyermekeként számon tartott Fallout: New Vegas körül felpezsdült az élet.

Alig néhány nappal ezelőtt kaptuk meg az első konkrétabb információkat a játékról, illetve egy újság hasábjain leközölt első scan képeket, a sort most néhány újabb ilyen darab követi. Míg a múltkori szkennelt oldalak a PC Gamer exkluzív anyagai voltak, addig a mai napon befutott egyedek a PSM3 legfrissebb számának látnivalói, melyek között találhatunk már látott, de még eleddig ismeretlen fotókat is.

A három esztendővel a Fallout 3, illetve negyven évvel a Fallout 2 után játszódó történetnek egy fontos kulcsfigurái leszünk, bár nem a jól ismert menedékből származunk majd, minden - így például a Pip-Boy is - rendelkezésünkre áll a kronológiailag elődnek, ám történetileg semmilyen összefüggést nem tanúsító harmadik Fallouthoz képest. Két fontos dologban azonban komoly egyezés lesz a játékok között. Az egyik a játékmenetben keresendő, hiszen - hacsak nem a hardcore módot választjuk - a már bejáratott részletek tárulnak elénk, míg a másik közös pont egyértelműen az az utánozhatatlan poszt-apokaliptikus hangulat, amely csak a Fallout játékok esetében érhető tetten. Ha kételyeid lennének efelől, akkor ne mulaszd el a néhány perccel ezelőtt beszáguldott scan képeket! Íme:


Újabb scan képek a Fallout: New Vegas-ról - 2. kép


Újabb scan képek a Fallout: New Vegas-ról - 3. kép


Újabb scan képek a Fallout: New Vegas-ról - 4. kép


Újabb scan képek a Fallout: New Vegas-ról - 5. kép


Újabb scan képek a Fallout: New Vegas-ról - 6. kép


Újabb scan képek a Fallout: New Vegas-ról - 7. kép


Fallout: New Vegas körül felpezsdült az élet.'>
1 hozzászólás

LolZ

11 éve, 7 hónapja és 1 napja

Uh nekem nagyon tetszett a borító amikor elsőnek megláttamröhögő smiley

válasz erre
Fallout: New Vegas
3.599 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja