A kép a masináról egyszer az újság címoldalán bukkant fel, majd van további több szerzeményünk ugyanarról a koncepcióról. Egy biztos, ez a gép határozottan nem az masina, amit eddig több ízben is láthattunk a gyárból kicsent darabokon, a taiwan-i piacon és még ki tudja, hogy hol nem. A Sony nem volt hajlandó kommentálni a képeket, a Videogaming247 híreire hivatkozva, de egyelőre tudomásunk szerint el sem távolíttatta azokat. Csúnya, nem szép, nagyon ronda. Imára kulcsolt kezekkel fohászkodunk, hogy csak ne ilyen legyen a még be sem jelentett alkotás. Egy kis belsős nyomozgatásunk után kiderült viszont, hogy a lenti képeken szereplő gép egy korábbi (egészen pontosan februári), flickr user kreálmányai, tehát biztosan hamisak. Azt viszont nem tudjuk, miként került a gameWave újság borítójára a köztudottan nem hivatalos forrásból származó förmedvény. Talán csak illusztrációnak használták fel? Ez nem is vitás. Közeleg a gamescom…, ezt meg nagyon gyorsan felejtsük is el. Borzalom.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha az eddig terjengő, állítólagosan a PlayStation 3 Slim-ről készült képeken szereplő masina nem nyerte el a tetszéseteket, akkor az ismét felbukkant, minden bizonnyal szintén Photo Shop alkalmazással létre hívott kreálmány végképp nem fogja. Bár, ízlések és pofonok, ugyebár. Történt ugyanis, hogy egy kínai illetőségű játékmagazin, a gameWave képet közölt le a lefogyasztott PlayStation 3-ről, ami csaknem rondább, mint amit valaha is álmodni volnánk képesek.
lac
16 éve, 5 hónapja és 1 heteEz első két képnél még tetszett, mert azt hittem, hogy a gépnek csak a felső fele van rátéve. Utána szembesültem a „ténnyel”, hogy ez maga az egész gép😄
marco
16 éve, 5 hónapja és 1 heteNem is olyan csúúúnyaaaa!😄
tibit
16 éve, 5 hónapja és 1 heteJaja, tök jó!😄😄 Azé’ milyen menő kínai újságok vannak forgalomban… Tudnak ezek a kínaiak valamit.😛