Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy friss Test Drive Unlimited 2 fejlesztői naplóval nyitjuk meg ezt a szomorkás januári szerdát, lévén a Namco brigádja úgy döntött, hogy a februárra tervezett megjelenési dátum előtt még minden egyes ütőkártyát kijátszik látnivaló formájában azért, hogy a legtöbb rajongót csatasorba állítsák a megjelenésig. Ennek a módszernek az egyik titkos fegyvere ez a fejlesztői jegyzet is, amelyen néhány illetékes kíván meggyőzni minket arról, hogy milyen jó is lesz a program, ha egyszer megjelenik végre.
A videó témájának középpontjában elsősorban az autók állnak, szinte az összes lényeges négykerekűt megtekinthetjük a közel négy perces mozgóképen, amely természetesen dugig van gameplay felvételekkel is, amelyek között akadnak eddig soha nem látott darabok, ha tehát erre vágynál, ilyetén szükségleteidet az alábbi kisfilm segítségével is kielégítheted. Megjelenés továbbra is február 11-én esedékes itt az öreg kontinensen, méghozzá PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra. A legfrissebb fejlesztői napló pedig most következik:
skyman
15 éve, 5 napja és 21 órájaMár mindjárt itt van🙂
vendeg
15 éve, 5 napja és 20 órájaNagyon jó lesz!
totyak
15 éve, 5 napja és 15 órájaAzért az erős túlzás, hogy dugig van gameplay-jel. Pont ezért utálom a fejlesztői naplókat. Folyamatosan csak a dumát látom, a játékból meg semmi. Meg lehetne ezt úgy is oldani, hogy végig a játékot látom és alatta narrálna a fejlesztő brigád.
ajstyles
15 éve, 4 napja és 8 órájaén reménykedem hogy jó lesz🙂
pancsabi
14 éve, 11 hónapja és 1 heteSzerintem király lesz 🙂