Az alábbi sorokat az EGM hozta nyilvánosságra, és megerősít néhány olyan apróságot is, ami közvetlenül a leleplezés után felmerült már, így például, hogy az SSX-széria legújabb darabja minden eddig látottnál extrémebb irányba mozdul majd. Adrenalinra és veszélyekre éhes csapatunkkal ugyanis a föld 17 régióját járhatjuk végig, amelyek között 70 meghódítandó hegycsúcs vár arra, hogy hódeszkánkkal bevegyük. Minden egyes pályának az elkészítése valós helyszíneken (is) nyugszik, a fejlesztőknek a Google Earth nyújtott segítséget a hiánytalan kivitelezésben.
A bejárható régiók között egyébiránt olyan helyszínek kapnak helyet, mint Szibéria, a Kaukázus, az Alpok, a Kilimandzsáró vagy éppen a Himalája, amelyek hegymászóként is nehéz terepek, nemhogy egy hódeszkával a lábunkon. Az illetékesek szerint minden egyes hegyen a cél a túlélés lesz, és nem csak a lecsúszás maga rejtegethet veszélyeket, hanem a szél, a ritka levegő, a hőmérséklet, de még a jég is, egy hóviharban például nehezebb dolgunk lesz, mint verőfényes napsütésben. Az Electronic Arts elmondta, hogy számtalan felszerelést magunkra lehet majd aggatni a játékban, amelyek fontosak lesznek a pályák teljesítéséhez, amik mindig kiszámíthatatlanak lesznek, hol csak az egyik, hol csak a másik veszély leselkedik ránk, míg egyes terepeken több nehézséggel is szembe kell néznünk. Megjelenési dátumunk egyelőre nincs, de a célplatformok az Xbox 360 és a PlayStation 3.
ryosan
15 éve, 1 hete és 8 órájaA ps2-es részeket szerettem nagyon.Remélhetőleg ez is hozza a szinvonalat.
vendeg
15 éve, 1 hete és 7 órájaÓóóóó, Szibéria, az jó lesz!🙂
vendeg
15 éve, 1 hete és 6 órájaalpok, kilimandzsáró, de durva!😮
ajstyles
15 éve, 1 napja és 19 órájaNekem Szibéria a favourit🙂