A NeoGAF fórumain szúrták ki néhányan a Wii U szabadalmi dokumentációját, amelyekből kiderül, hogy a sokoldalú kis konzol-alkalmatosság beépített mikrofonnal, speakerrel, valamint flash memóriával is rendelkezik. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy egytől-egyig eltárolhatjuk rajta a Pentagon információmindenségét.
Ezekből a dokumentiációkból továbbá az is könnyedén leszűrhető, hogy a kontrollerbe amolyan magnetometer-t is beépítettek, a kalibrálás végett (éppúgy, mint a PS Move esetében), s olybá tűnik, beépített lítium-ion aksival is rendelkezik.
Shigeru Miyamoto, a Mario kiagyalója annak idején alátámasztotta, hogy a Wii U játékosok konzolonként csupán egy, azaz 1 kontrollert használhatnak majd, bár a későbbiekben számíthatunk a mutli-kontrolleres támogatásra is.
A Wii U mindezek tükrében jó úton halad afelé, hogy „a jövő Tv távirányítójává” váljon – miként azt Satoru Iwata, a Nintendo elnöke is mondotta volt.
braddock
14 éve, 5 hónapja és 1 heteValahogy ami a nintendo-val kapcsolatos semmi nem tud érdekelni egyenlőre!
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteEngem se, teljesen hidegen hagy.🙁 Semmi érdekeset nem nyújt, na és egyetlen kontroller? Már 82-ben a C64 multikontrolleres volt!😄😄😄
marco
14 éve, 5 hónapja és 1 heteSőt, már azelőtt az a két pálcikával a kockát pingpongozó játék is az volt.🙂
Emlékszik még egyáltalán valaki arra? Vagy brutálisan öreg vagyok?😄
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 hetearra én is emlékszem. fekete alapon kellett szürke nyilakkal bal és jobb oldalt fel le menni.🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteDugd fel magadnak kedves Nintendo!
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteAz, én olyat nem láttam, csak filmekben, meg (történelmi) írásokban. 😄