Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Három újabb látványos gameplay felvétellel lett gazdagabb a mai nap folyamán a Resident Evil 4, aminek több apropója is van, de a legfontosabb alighanem az, hogy ma már végre elérhetővé válik az alkotás PS4-re és Xbox One-ra egyaránt. A kizárólag digitálisan megjelenő egykori klasszikus akció-horror alaposan felújított és megszépített változata 11 év után egyébiránt páratlanul mutatós formában tér vissza az alábbi filmecskék tanúsága szerint, amelyeken most egy kicsit az akcióban dúslakodó pillanatokat vehetjük szemügyre.
Ha már hetek óta arra vársz, hogy PS4-en és Xbox One-on is átélhesd a Resident Evil 4 élményét, vess egy pillantást az alábbi felvételekre, amelyek éppen ezt a két átiratot prezentálják.
totyak
9 éve, 4 hónapja és 2 heteNagyon fura megoldás volt ez, hogy csak állóhelyzetből lehetett lőni. Viszont az autentikusság jegyében, meg, hogy ne kelljen vele sokat dolgozni, megértem, hogy így hagyták a felújított kiadást is.
vape
9 éve, 4 hónapja és 2 heteJó lesz ez, én már eléggé várom!
ravor
9 éve, 4 hónapja és 2 heteJó kis felújitás lesz ez 😄