Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Codemasters neve nem jelent közvetlenül egyet a versenyjátékok fogalmával, de a cég ezen a jövőben lazán változtathat, egyrészt legalább FIFA-szintű névvé kívánják tenni az immáron útjára eresztett F1-sorozatot, másrészt pedig sajtóértesülések szerint egy vadonatúj versenyzős címen dolgoznak már a háttérben. Minderről a Kódmesterek legfrissebb álláshirdetései rántották le a leplet, amelyekből kiderültek a fenti részletek.
Sajnos azonban arról egy hajszálnyi utalás sem látott napvilágot, hogy a Codemasters vajon egy már létező nevéhez szeretne-e nyúlni vagy valami teljesen új franchise elindításán töri a fejét, mindenesetre mindkét út járható, ha utóbbiról van szó, akkor a lehetőségek tárháza végtelen, ha pedig előbbiről, akkor akár egy GRiD, vagy éppenséggel egy FUEL folytatás bejelentésének is örülhetünk a közeljövőben. Ami biztos, hogy a Codemasters idén szeptemberben szállítja a F1 2011-et, méghozzá PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, PC-re, valamint 3DS-re és Vitára is.
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 heteÓ már Vitára is jönni fog?😮 De király, ezek szerint addigra már lesz Vita.
braddock
14 éve, 6 hónapja és 2 heteHát nagyon érdekelne hogy min dolgoznak de ki fog derűlni úgyis!
marco
14 éve, 6 hónapja és 2 heteSzerintem valami rallye lesz… Az most kevés van…
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 heteegy jó ralli nem lenne rossz az biztos, valami király ofroad cucc
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 heteJó lenne inkább valami motoros