Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Gamersfirst brigádját az utókor feltehetően úgy fogja számon tartani, mint az óriásit bukott APB megmentőit, akik képesek voltak a hatalmas büdzséből megalkotott bughalmazt néhány röpke hónap alatt kiváló alkotássá formálni. Nem mellesleg feltehetően humorérzékükről, avagy iróniájukról is megismerszik majd a jövőben a brigád, ugyanis legfrissebb híreink szerint nem máshol, mint Skóciában nyitottak egy vadonatúj stúdiót. Hogy mindez miért olyan vicces?
Nos, aki nem tudná, az APB eredeti fejlesztői, avagy a Realtime Worlds is ebből az országból származott, igaz, nem Edinburgh volt a székhelyük, de így is jót kuncoghattak magukban a Gamersfirst emberei, hogy ami másnak nem, az nekik most sikerült. A 22 főt számláló kis stúdió egyébiránt egyelőre nem tudni milyen célból nyílt meg, annyi szent, hogy az első hónapokban az APB: Reloaded támogatását fogják nyújtani, később pedig feltehetően önálló alkotások fejlesztésébe is belecsapnak majd.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNem hiszem, hogy olyan szándékkal nyitottak éppen ott stúdiót, hogy fricskát mutassanak az eredeti fejlesztőknek. Viszont amit a játékkal véghezvittek, az tényleg szép munka volt.