Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem a megszokott hangokon szólalnak majd meg az ismert karakterek sem a Half-Life: Alyx keretein belül, a Valve ugyanis részben érthető, részben megmagyarázott okokból lecserélte a központi szinkrongárdát. Minderre a PC Gamer által készített interjúból derült fény, amiből megtudtuk, hogy Alyx Vance szinkronszínészének most Ozioma Akagha színésznőt választották, holott korábban Merle Dandridge biztosította a hangját, amit azzal magyaráztak a Valve munkatársai, hogy egy sokkal fiatalabb Alyxot láthatunk most a képernyőn, így szükséges volt ezt a hangjával is jelezni a rajongók felé.
Szintén változott Eli Vance, avagy Alyx apjának a szinkronja is, de ebben az esetben inkább kényszerről volt szó, lévén Robert Guillaume 2017-ben elhunyt, így új hang után kellett néznie a Valve-nak, akik ekkor találtak rá James Moses Blackre.
Persze azért lesznek visszatérők is, így G-Man továbbra is Miek Shapiro hangján szólal meg, de Vortigaunts-nak, az idegennek is Tony Todd biztosítja ismert orgánumát.
fighterlaci
6 éve, 1 hónapja és 3 heteGondolom azért tónusban meg fognak felelni. Egyébként meg, én észre sem szoktam venni például. 😄
direktor
6 éve, 1 hónapja és 3 heteNekem ez nem probléma, egyrészt nem emlékszem a hangjukra, másrészt nincs VR szettem. 😄
tommy
6 éve, 1 hónapja és 3 heteEngem biztos nem fog zavarni.