Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hamarosan érkezik mindenki kedvenc bandikutja Xbox One, PC és Nintendo Switch platformokra, ennek apropóján pedig egy új, exkluzív pályával kedveskednek a játékosoknak a készítők. A klasszikusnak számító platformer trilógia újrarántott változata, a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy június 29-én elhagyja a PlayStation 4 exkluzív címkét, és megjelenik Xbox One-ra, PC-re és Switch-re is. Ha ez nem lenne elég, a megjelenés napján egy vadonatúj pálya kerül a játékba, melyet külön az N. Sane Trilogy számára készítettek el.
A pálya a „Future Tense” névre lett keresztelve, elérni pedig majd a Crash 3-on keresztül tudjuk, az új jövevény a játék 31. szintje lesz, illetve fontos adalék, hogy már az első indítástól elérhető, nem kell eljutnunk egy bizonyos pontig hogy megnyithassuk.
Természetesen a PlayStation 4-es változat is megkapja ezt a frissítést, aki pedig lemezen birtokolja a Sony masináján a játékot, az a Future Tense mellett gazdagodik még a Stormy Ascent pályával is, mely az eredeti Crash Bandicoot egyik kivágott szintje, és eddig fizetős DLC formájában tudtuk csak rátenni a mancsunkat.
golem
7 éve, 7 hónapja és 1 heteFura ezt még mindig más platformon látni, de jól teszik hogy kiadják.
totyak
7 éve, 7 hónapja és 1 hetePC-re naná, hogy beszerzem. Végre egy játék, ami érdekel is.