Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Frozenbyte brigádja már a múlt héten lelőtte a poént, miszerint az E3 alatt bemutatják legújabb alkotásukat, amelyet kicsit egoista módon rögtön a jövő esztendő egyik legjobb címének neveztek. Néztünk is magunk elé nagy boci szemekkel, honnan van ezeknek ekkora önbizalmuk, és el is érkezett az igazság pillanata, lévén a srácok bemutatták a Trine folytatását, és napvilágra hozták róla az első mozgóképet, amely alapján már megállapítható (lenne), hogy miért is lesz 2011 egyik legjobbja a program.
Sajnos bármennyire is szeretnénk válaszokkal szolgálni nektek, nem tudunk. Maga a Trine önmagában nagyon jó volt, de korántsem tartozott a legjobbak közé sem a megjelenésekor, sem most. Az illetékesek erre a Trine 2-ben ránézésre tulajdonképpen semmit nem fognak újítani – ami önmagában nem baj -, kivéve azt, hogy 500 százalékkal több szivárvány lesz a játékban, illetve online valamint offline kooperatív móka is helyet kap benne. Hogy mindettől miért is lesz 2011 egyik legjobbja, fogalmunk sincs, de, hogy a maga súlycsoportjában nagy király lesz, abban nem kételkedünk. Álljon itt bizonyítékként a róla készült első mozgókép:
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 3 napjaHuh, tényleg színes. Olyan mint egy tipikus varázslatos világ.
Nekem nagyon tetszik, szép.
shadow_1
15 éve, 7 hónapja és 3 napjana kiváncsi vagyok miért bizták el magukat ennyire 😄 a háttér nekem nagyon tetszik hogy igy külön mozognak ott a dolgok 😄