Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Shuhei Yoshida ismét megerősítette azt, amit már korábban Kazunori Yamauchi is megtett, nevezetesen, továbbra is fejlesztés alatt áll az évek óta késlekedő Gran Turismo portábilis változata. A több évnyi késés oka sejthető volt. A Sony Worldwide Studios nagyfőnök, Shuhei Yoshida rámutatott a probléma forrására, senkit sem fog hanyatt vágni a meglepetés ereje. A Polyphony Digital extrém módon elfoglalt mostanában, fontosabb project-eken munkálkodnak.
A Sony rendre bizonygatja, hogy nem került kukába a PlayStation Portable-ös Gran Turismo Mobile, de mutatni belőle évek óta nem voltak hajlandóak. A Gran Turismo 5 és annak Prologue fejlesztései folynak teljes gőzzel. A végső verzió piacra kerülése 2010-ben lesz esedékes, így nem okoz gondot fejben kiszámolni, hogy mikor fognak ismét nekilátni a hordozható verzió befejezésének.
Yoshida uraság nem árult el várható megjelenési időpontot, valamint azt sem lehet tudni, hogy körülbelül hány ember tud dolgozni a címen ebben a megfeszített tempóban, a nagytestvér dédelgetése mellett. Konfirmációt ismét kaptunk, konkrétumot viszont most sem. Ez a nesze semmi, fogd meg jól effekt. Akkor még várunk úgy, néhány évet, hátha megérjük a nagy napot.
rambo
17 éve, 3 hónapja és 1 heteJól is teszik, már nagyon akarok vele játszani. 🙂 Remélem igényes lesz és nem fordítják minden figyelmüket a GT5-re.