Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amikor a Capcom bejelentette Dragon's Dogma címre hallgató szerepjátékát, a világ játékosai alaposan meglepődtek, hogy éppen egy ilyen, többnyire klasszikus értelemben vett RPG fogja elkerülni a PC-t, hiszen ha valahol, akkor ezen a platformon lenne a legnagyobb létjogosultsága a játéknak. Dacára azonban a petícióknak és a számtalan fórumos bejegyzésnek, a Capcom továbbra sem adta be a derekát azzal kapcsolatban, hogy a Dragon's Dogma végre PC-re is megjelenhessen, állításuk szerint ugyanis továbbra sincs tervben ez a változat.
Minderről Hiroyuki Kobayashi producer beszélt a CVG magazin munkatársainak, aki elmondta, hogy látták, olvasták és tudomásul vették a rajongók sirámait, ezekben a percekben azonban nem terveznek PC-s változatokat.
Számukra ugyanis most egyetlen cél létezik, miszerint PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra minél jobb formában leszállíthassák a Dragon’s Dogmát. Hogy utána miféle terveik lesznek?
Kobayashi szerint ez egyelőre még nem tisztázott, így butaság lenne már most teljes mértékben letenni egy számítógépes átiratról. Szerintük várjuk ki a végét!
shade
13 éve, 8 hónapja és 1 heteAkkor gebbedjenek meg 😄