Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Funcom csapata a hétvége folyamán teljes egészében elkergette azokat a maradék reményfellegeket is, amelyek még tartották a lelket a konzolos fanatikusokban azzal kapcsolatban, hogy valamikor a jövőben nem csak PC-re, hanem játékgépekre is megérkezhet a The Secret World MMO. Ragnar Tornquist ugyanis egy az Eurogamer srácainak adott interjúban elárulta, hogy jelenleg semmiféle terv vagy elképzelés sincs azzal kapcsolatban, hogy konzolokra is leszállítsák a játékot.
Az indok röhejesen egyszerű, Ragnar állítása szerint egyszerűen nem működne konzolokon az a koncepció, az az irányítás és úgy összességében a játék teljes rendszere, nem mellesleg azt sem tudja elképzelni a fejlesztő, hogy valaki ezzel otthon, a fotelből, egy óriási televízió előtt játsszon, a The Secret World ugyanis nem erről szól. Bár Ragnar elmondta, hogy megfordult már a fejükben egy Xbox 360-ra érkező mellékszál, ezzel kapcsolatban azonban egyelőre még semmiféle konkrét terveik nincsenek, de arra mérget vehetünk majd, hogy lényegesen különbözni fog az alapjátéktól.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNem is kell minden játéknak megjelennie konzolra. Hadd legyen már a PC-seknek is exkluzív játékuk. Nem mintha annyira nagy dobás lett volna ez a The Secret World.