A most bemutatkozó Beta kiadásban már végleges formájába jelent meg a teljes EFI/UEFI támogatás, ami mellé újdonságként csatlakozik a hibernálás képessége is. A boot menüben friss bejegyzésként bukkant fel az „Install in basic mode” opció, aminek kiválasztásával az operációs rendszer szinte bármilyen hardverre gond nélkül feltelepíthető, bár ebben a továbbfejlesztett szolgáltatások is jelentős szerepet játszanak.
A közel végleges formát nyert rendszer mér jobb hardverdetektálási képességekkel dicsekedhet, ráadásul emellett már jelentősen továbbfejlesztett Windows 8 kompatibilitást biztosít a felhasználóknak. A GRUB2 immár automatikus frissítés funkcióval gazdagodott, így kernel telepítés vagy eltávolítás után a menüje beavatkozás nélkül is frissül. Az aktuális verziószámra lépett 2Safe.com kliens nemcsak új kezelőfelületet hozott, hanem jó pár hiba kijavítását is, ami egyébként igaz az egész operációs rendszerre is, hiszen a fejlesztőcsapat az eddig felfedezett összes buggal sikeresen leszámolt.
A ROSA Desktop 2012 most beharangozott első béta változata már letölthető az alábbi linken keresztül, és ahogy azt már megszokhattuk, természetesen már mind a 32 bites, mind pedig a 64 bites rendszerekre igazított ISO lemezképek közül válogathatunk.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 hete„A GRUB2 immár automatikus frissítés funkcióval gazdagodott, így kernel telepítés vagy eltávolítás után a menüje beavatkozás nélkül is frissül.”
Dehát ez alap nem? Vagy úgy érted, hogy nem lesz felsorolva a többi kernel amiből ki kell választani azt ami kell?
red
13 éve, 3 hónapja és 1 heteJaja, mindennemű változtatáshoz frissíti magát a menü. 🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteHogyan kompatibilis ez a win8-cal?😮
rdave
13 éve, 3 hónapja és 1 heteEz megy virtualbox-ba, kíváncsi vagyok erre az átalakított KDE felületre. 🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteAz EFI / UEFI kezelésről van szó valószínűleg.