Ezúttal az egyik német játékmagazin, a Gameplay volt olyan szerencsés, hogy további részleteket oszthatott meg a Nagyérdeművel, a fejlesztők (Crystal Dynamics) meginterjúvolása folytán. Amire fény derült, azt egy ugrással később olvashatjátok:
* A medkit-ek elősegítik a gyógyulást, ugyanakkor akadnak más, drasztikusabb módszerek is a kezelésre, mint a piócák, továbbá a túléléshez muszáj lesz a játék során bizonyos időközönként élelemhez jutnod - vadászat által.
* A Crystal Dynamics egy túlélő-szimulátort szeretett volna készíteni.
* Lara sebelülései kihatással lesznek a játékra.
* Lesz egy úgymond "gyorsutazó" (fast travel) opció is, mellyel Lara táborhelyről-táborhelyre ugrálhat (amennyiben azokat már felfedezte).
* Az auto-célzást lecserélték a szabad-célzás (free-aim) rendszerrel.
* Lara feloldhat majd különböző készségeket/felszereléseket és képességeket a játék folyamán, amelyek idővel lehetővé teszik majd olyan helyek elérését, amiket addig képtelen volt megközelíteni.
Egyelőre ennyivel kerültünk közelebb a játékélmény kiismeréséhez, bár meg kell jegyeznem, ez lényegesen nagyobb lépés volt, mint amivel az eddigi (kétes) információk szolgáltak. Reméljük, hamarosan többet is hallunk majd Lara felől.