Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Acer egyre inkább felveszi a versenyt a nagyobb riválisaival, mely abban is megmutatkozik, hogy egyre több fronton próbál a piacon lenni, illetve folyamatosan bővítik kínálatukat. Nemrég az IFA 2014-en számos új Acer termék mutatkozott be, melyek között jó néhány táblagépet is találhattunk. Ezek között voltak Androidot és Windwowst futtató masinák is, így megjelenésükkor mindenki kedvére válogathat majd.
A windowsos vonalat az Acer Iconia Tab 8 W képviseli, mely négymagos Intel Atom Z3735G processzorra épül. A táblagép nevéből adódóan 8 hüvelykes (1280×800) IPS kijelzőt kapott és 1 évig jár hozzá a teljes értékű MS Office 365 Personal csomag is.
Az Acer Iconia Tab 10 már egy 10 hüvelykes Full HD kijelzővel szerelt androidos táblagép, mely a Digital Plus rendszernek hála akár 5.1-es hangzást is képes produkálni.
Az újdonságok legszínesebb egyénisége egészen biztosan az Acer Iconia One 8, hiszen tíz színben kerül piacra, így mindenki megtalálhatja a hozzá legjobban illőt. A 8 hüvelykes kijelzője HD felbontást kapott, a négymagos Intel Atom Z3735G processzor pedig Android 4.4 KitKat rendszert hajt majd.
totyak
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEgy ilyen jól kinéző erős tab jöhetne droidosban, de winesben is, nem válogatok 😄
1000feri
11 éve, 4 hónapja és 3 hetelehet válogatni 🙂
zender
11 éve, 4 hónapja és 3 heteWindowsost bevállalnám. De ahhoz minimum 8 óra üzemidő kéne terhelés alatt. Szerintem az nem megy neki. Eddig egy tabletnek sem ment.
ravor
11 éve, 4 hónapja és 3 heteJó dolgok érkeztek😄
enceladus
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEgyszer talán én is veszek egyet