Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hónapok választanak el minket a Kingdom Hearts 3 megjelenésétől, a várakozást pedig egyáltalán nem könnyítik meg a folytonos infómorzsák, melyeket szépen lassan csepegtetnek a fejlesztők. A Square Enix most megosztotta, hogy milyen hosszú mókára számíthat, aki beleveti magát a játék által nyújtott élménybe. Nem kevesebb, mint 80 órányi tartalommal lesz megpakolva a stuff, ebből 50 óra lesz maga a kampány hossza, ami valljuk be, nem kevés.
Ezek szerint szép számmal lesznek benne mellékküldetések és különféle minijátékok, mindenképp dicséretes, hogy nem egy két délután alatt végigvihető kaland lesz a Kingdom Hearts 3, főleg, ha azt nézzük, hogy más játékok hossza ennek az ötödét is csak kínkeservesen éri el, akkor bizony joggal lehetünk izgatottak a Square Enix munkája miatt.
ryuthestar
7 éve, 5 hónapja és 3 heteCsak 80 óra? Az eddigi részekbe is simán belepakol az ember 50+órát, ha nem speedrunol. 🙂
fighterlaci
7 éve, 5 hónapja és 3 heteManapság ez elképesztően sok! 😄