Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amikor a Nintendo bejelentette legújabb konzolját - amely ezen a héten már meg is jelenhet -, arról beszéltek nekünk, hogy a masina portábilis állapotában legalább 3 és fél, legfeljebb 6 és fél órán át lesz működőképes egyetlen töltéssel. Az elmúlt napokban azonban egyre többen próbálták ki a masinát, és vegyes vélemények láttak napvilágot az akkumulátor teherbírásáról, így sokan arról számoltak be az első kipróbálók közül, hogy a konzol 3 órát is alig megy el egy töltés után.
Így nem véletlen, hogy az Arekkz Gaming csapata ennek járt utána elsőként, amikor hozzáfért saját tesztkonzoljához, így rögtön fel is töltötték, és beleugrottak a The Legend of Zelda: Breath of the Wild-ba portábilis formában.
Mint ahogyan az alábbi felvételen is látható, illetve hallható, a konzol egészen pontosan 3 óra 2 perc és 52 másodpercig bírta a megpróbáltatásokat, ami nem rossz ugyan, de egy kicsit azért alulmarad a Nintendo által ígérttől, noha azért tegyük hozzá, hogy nem egy ócska tetrisszel, hanem a masina aktuális csúcsjátékával teszteltek.
rdave
8 éve, 10 hónapja és 3 heteNem marad alul az ígéretüktől, pontosan azt hozta.
Ez a hivatalos:
„Approximately 2.5 – 6.5 hours
*The battery life will depend on the games you play. For instance, the battery will last approximately 3 hours for The Legend of Zelda: Breath of the Wild.”
patrik94
8 éve, 10 hónapja és 3 heteAz szerintem nagyon jó! Böven elég egy úton például.
morph
8 éve, 10 hónapja és 3 heteHíg fos szerintem meg.Mi van ha vidékre mész vagy messzebb útra?
Mennyi idő feltölteni?Gyalázat ez a hardver!
rdave
8 éve, 10 hónapja és 3 heteJapán gyorsvasutakra tervezték, nem magyar zötykölődősre.
morph
8 éve, 10 hónapja és 3 heteEgyetértek ,de már most látszik ,kötelező vétel lesz a szviccs mellé egy akkubank.
totyak
8 éve, 10 hónapja és 3 heteTöbbre számítottam. 3 órás út az kb. 150-200km. Amúgy ez a táblagép rész csak a dokkolóból tölt, vagy ezt is rá lehet dugni konnektorra? Másodikra tippelnék, mert az elsőnek nem sok értelme van.
rdave
8 éve, 10 hónapja és 3 heteDokkolóban nincs táp, egy adaptert adnak hozzá és ugyanaz a csatlakozója, szóval semmi akadálya, hogy csak azt vidd magaddal.
totyak
8 éve, 10 hónapja és 3 heteReméltem, hogy Nintendo-ék nem úgy oldják meg, hogy egyedi csatlakozó van a táblagépen, ami csatlakozik a dokkolóba, ami meg a konnektorba és aztán a táblagépet nem lehet konnektorból tölteni.