Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vannak videojátékok, amelyek néhány esztendő leforgása alatt önmaguk képesek elérni a 10 milliós eladási álomhatárt, léteznek azonban sorozatok, amelyek csak több rész után, együttes erővel tudják megvalósítani mindezt. Az MX vs ATV franchise éppen ilyen, a széria 2004-ben, tehát hét esztendővel ezelőtt indult útnak, az illetékesek pedig a minap jelentették be, hogy végre pezsgőt bonthattak, a több epizódot is megélt név ugyanis eleddig 10 millió példányban kelt el világszerte.
Arról sajnos nem közölt adatokat a THQ brigádja, hogy konkrétan melyik alkotásból hány kópia fogyott el, de ez ebben az esetben már nem túl lényeges, hiszen mégiscsak egy 10 milliós eladásokat maga mögött tudó franchise-ról beszélünk, amelynek legújabb epizódja, avagy az MX vs ATV: Alive hamarosan megjelenik, a fejlesztők szerint újabb szintre emelve ezzel a sorozatot. Reméljük, hogy így lesz, hiába ugyanis a szép siker, a széria kezdett megfáradni utóbbi epizódjaival, de ennek ellenére is megvan az a 10 milliós mérföldkő.
totyak
15 éve, 1 hete és 6 órájaSzép eredmény. Persze szebb lenne, ha mindezt egy játék érte volna el, de azért azt be kell látni, hogy nem annyira nagy cím, hogy erre képes legyen.
ajstyles
15 éve, 1 napja és 23 órájaelég szép teljesítmény🙂