Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mától hivatalos minőségben tessék tudomásul venni, hogy jövőre megszűnik PC exkluzívnak lenni a The Witcher, hiszen érkeznek nagy lendülettel a konzolos verziók. Néhány nappal ezelőtt leközöltünk egy videót, amelyben egy illetékes úriember nyilatkozott a készülő project-ről. Az Atari és a CD Project bejelentették, hogy 2009 őszén betoppan a PlayStation 3-as, illetve az Xbox 360-as verzió is, The Witcher: Rise Of The White Wolf címmel.
A történet megmarad, az összes többi komponens a kukában landolt, pixelről-pixelre építik újjá a díjnyertes fantasy kalandot, vadonatúj harcrendszerrel, pörgősebb játékmenettel és jócskán fényesre polírozott küllemmel. A core csapat, a CD Project RED-nél, karöltve dolgozik a francia illetőségű Widescreen Games-szel, akik komoly technikai háttérrel szállnak be a fejlesztésbe.
Sajnos konkrét dátum nem látott napvilágot, a bejelentés kapcsán 2009 ősze került szóba, ami elviekben minden régióra egyaránt vonatkozik majd. A Sony platformján kevés az ehhez hasonló, fantasy jellegű szerepjátékosdi, így valódi örömmünnep lehet mindazok számára akik egy ilyen darabot vártak egy ideje, vagy pontosan ezen játékért sóvárogtak mostanáig.
bnksttl
17 éve, 1 hónapja és 2 heteHát ez besz*rás😄
csokitoni
17 éve, 1 hónapja és 2 heteAZ KIRÁLY LESZ MÁR VÁROM.
rambo
17 éve, 1 hónapja és 2 hetePC-n már végigjátszottam és szerintem hatalmas játék. 🙂 Minden egyes percét élveztem. Én több, mint 30 óráig elvoltam vele, ráadásul elég gyorsan mentem a főküldetésekre. Viszont ezt nem hiszem, hogy megveszem, mivel ugyanaz a történet, így már nincs kedvem megint nekifutni, max. PC-n. Ja és magyarul lehet kapni PC-re, ami nem is lett olyan rossz. Nekem bejött, mindenkinek ajánlom.
Ja és a kockapóker a legjobb a játékban. 😄
cyb
17 éve, 1 hónapja és 2 heteSimával játszottal bár azért a mobok erőssége eléggé eltérő, a szintedhez képest vannak nagyon könnyű de ugyanakkor nagyon is nehéz ellenfelek.