John Riccitiello, EA-s nagyfej szerint a játék valamikor az idén év vége és a jövő esztendő eleje között fog megérkezni, ennél pontosabban ő maga sem tudta behatárolni a várható megjelenést. A Left 4 Dead bemutatkozása után "pár hónappal", hangzott el a tekintély szájából. Nos a Left 4 Dead novemberre van datálva, így ha a hónapokat már többes számban említjük, akkor eleve kizárt az idei megjelenés.
Persze önmagában ez még semmit sem jelent, hiszen a hangsúly azon van, hogy legkésőbb 2009 elején kézhez vehetjük, egyelőre konkrét plaformmegjelölések nélkül. Konzolos fronton minimum a PlayStation 3, Xbox 360, Nintendo Wii trióra várjuk, meglátjuk, hogy jól tippeltük-e meg a dolgot. A további információk tehát még váratnak magukra, ám legalább sikerült hellyel-közzel pontosítani a várható megjelenést.