Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts hivatalosan is közzétett néhány új képet a The Sims Medieval című produktumról, amelyek segítségével egy kis bepillantást nyerhetünk a játékmenetbe. A késztermék idén március 22-én fog megjelenni PC-re és Mac-re a tengerentúlon, Európában pedig várhatóan március 24-én kerül a boltok polcaira. Az alkotás a sötét középkorba kalauzolja el a felhasználókat, amelyben a simeknek különböző küldetéseket kell teljesíteniük, emellett családot alapíthatnak, kocsmákba járhatnak, kivégzéseken vehetnek részt, tanúi lehetnek parasztlázadásoknak és a többi.
A programban nem a simek szükségletein lesz a hangsúly, hanem a karakterfejlődésen. A matériában számos hivatás közül választhatunk, mindegyik szereplő egyedi sztorival rendelkezik és különböző tulajdonságokkal, illetve képességekkel van felruházva. Az alkotásban döntéseink hatással lesznek a környezetünkre, a történetet is kedvünk szerint alakíthatjuk. A produktumban teljesen személyre szabhatjuk karakterünket, lehetünk fegyverkovácsok, varázslók, uralkodók, bárdok, papok, lelkészek, gyógyítók, lovagok, kereskedők, vagy kémek. A játékban az lesz a célunk, hogy felépítsünk egy virágzó királyságot, elérjük hivatásunkban a maximális szintet, helyt álljunk a mindennapokban és emellett vicces helyzetekkel is találkozhatunk.
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 3 heteelég gagyi
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 3 heteGrafikailag nem egy nagy ütés, de azért nem rossz ez!
skyman
14 éve, 11 hónapja és 3 heteEz a kocsmába járás nem is rossz ötlet😄:cool
totyak
14 éve, 11 hónapja és 3 heteNagyon útálom magam, hogy ezt kell mondanom, de végre friss vért pumpál az EA a Sims név mögé. Ez a játék szerintem sikeres lesz.