The Elder Scrolls V: Skyrim infók

2011. május 22.
5.6311
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hobbikocka profilja, adatai
Hobbikocka
Néhány új információval szolgálhatunk a készülődő Skyrim-ről, egyenesen Todd Howard producertől, aki egy norvég újsággal készült interjúban osztotta meg ezeket a játékosokkal.

Először is a sárkányok: a játékban korlátlan számú sárkány lesz megtalálható. Az előre megírt találkozásokon kívül véletlen találkozások is lesznek a játékban sárkányokkal. Mindegyikőjük tud beszélni, van amelyik a "közös nyelvet" is, így képes kommunikálni emberekkel. Annyi még szóba került, hogy ahhoz, hogy valaki megöljön egyet közülük, el kell hogy vegye a lelkét. Hogy ez pontosan hogy történik, azt nem fejtették ki.

A játékosok sárkányszülöttek (dragonborn) lesznek, amiről a Bethesda szintén nem hozott nyilvánosságra túl sok információt. Annyit azért tudni lehet, hogy a játékos karakter egy sárkány lelkét kapta meg, az istenek ajándékaként. Ez azt jelenti, hogy a játékosok képesek elpusztítani a sárkányokat és beszélni a nyelvüket. Howard elmondta, azt még fontolóra veszik, képesek lesznek-e a játékosok sárkányokon lovagolni. Itt jönnek a képbe az úgynevezett "sárkány kiáltások" is, amiket támadó/védő harci mágiaként lehet alkalmazni. Eddig kb. 20 kiáltás van tervbe véve (de lehet, hogy több is lesz), mindegyik három különböző erőszinttel. Minél erősebb a kiáltás, annál többet kell várnunk mielőtt újra használhatjuk.

Kilenc régió lesz a játékban, melyeket earl-ök irányítanak, a régiókban öt nagy város helyezkedik el, Howard szerint ezek mind egyediek lesznek. Nyolc vagy kilenc kisebb város és falu található még elszórtan a területen. Hét körüli a különböző tájak száma a Skyrim-ben, ezek között akad gleccser, tundra, őszi erdő és vulkanikus vidék is.

A játékmenet még szabadabb lesz, akadnak majd megvásárolható házak, a játékosok akár egy egész városnyi NPC-t is megölhetnek ha úgy tartja kedvük, a készítők elvileg megoldották a kulcsfontosságú NPC-k halálának kérdését is. A játékterület akkora mint az Oblivion-ban, de a hegyek és az általuk közrefogott ösvények miatt a valóban bejárható terület kisebb lehet. Howard szerint mégis nagyobbnak érezhetjük majd az Oblivion-nál, hiszen ott sokkal nagyobb kihívást jelent az előrehaladás.

A képzettségek rendszerét is leegyszerűsítették és összesen három alaptulajdonság van: mágia, egészség és életerő. A szintlépés átláthatóbbá vált, és az olyan felesleges képzettségek, mint az atlétika és akrobatika már nem részei a játéknak. Howard szerint ezek csak arra ösztönözték a játékosokat, hogy unalmas, ismétlődő dolgokat hajtsanak végre (pl. ugrándozva közlekedés). Ugyanilyen meggondolásból már nem lehet trükközni olyan dolgokkal, mint ugyanannak az ajtónak az 50-szer való feltörése, képzettségfejlesztés céljából. Howard szerint a szintlépés kicsit gyorsabban fog menni, mint a Fallout 3-ban és az Oblivion-ban, a maximális szint 70 körül lesz.


The Elder Scrolls V: Skyrim infók - 2. kép



The Elder Scrolls V: Skyrim infók - 3. kép



The Elder Scrolls V: Skyrim infók - 4. kép


5 hozzászólás

Shade

14 éve, 6 hónapja és 16 napja

Régen volt egy hír, hogy az Elder Scrolls Vből lesz MMORPG is.

válasz erre

Ryo san

14 éve, 6 hónapja és 16 napja

Vendég írta:
Akkor félreértettem, bocs. Csak már mindenki mmo-t csinál, ahelyett, hogy jönne valami jó játék.
Ez jó játék lesz,hidd el nekem!kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 17 napja

Akkor félreértettem, bocs. Csak már mindenki mmo-t csinál, ahelyett, hogy jönne valami jó játék.

válasz erre

Hobbikocka

14 éve, 6 hónapja és 17 napja

Vendég írta:
Megint egy mmo? Minek, hova? Nincs elég?
Tudtommal a Skyrim nem MMO, hanem kizárólag single player RPG lesz.

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 17 napja

Megint egy mmo? Minek, hova? Nincs elég?

válasz erre
The Elder Scrolls V: Skyrim
6.190 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaMitüzenarádió profiljaiPet profilja