Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Polygon munkatársainak sikerült idő előtt kipróbálniuk a Daedalic Entertainment legújabb kalandjátékát, amely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy kalandjátékos formában dolgozza fel Ken Follett népszerű regényét, amelyet hazánkban csak A Katedrális néven ismerhetünk. A játékról bár sokszor hallhattunk a múltban, azonban most végre az első gameplay felvételeket is megtekinthettük róla, ezáltal kijelenthetjük, hogy a csapattól megszokott csodálatos grafika alkalmazása mellett a klasszikus point and click kalandjátékokból megszokott játékélmény vár ránk fejtörőkkel, folyamatos akadályokkal és tennivalókkal.
A játék várhatóan feldolgozza majd Ken Follett teljes regényét, amit több részletben adnak majd ki a készítők, így az első fejezet még augusztusban megjelenhet PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is, az alábbiakban pedig vélhetően ebből kaptunk már egy kis betekintőt.
totyak
8 éve, 7 hónapja és 3 heteIgazi Daedalic minőség. Látszik rajta, hogy értő kezek készítették.