Az R-Type Tactics II: Operation Bitter Chocolate-ben ezúttal két humán frakció feszül majd egymásnak, akik az elődhöz hasonló fegyverzettel irtják egymás csapatait és a játékmenet is hasonlóan fog kinézni, mint a Japánban 2007-ben, nálunk pedig tavaly megjelent R-Type Command-ban. A folytatásban kétszáznál is több egység kap helyet, ami kétszer annyi, mint az első stratégiai epizódban. Fejlesztések természetesen a mennyiségen felül is lesznek, újabb képességek formájában többek között. Az R-Type Tactics II: Operation Bitter Chocolate nem tisztán a sok éve pörgő sorozattól megszokott, oldalra scroll-ozós egyszerű shooter műfaját szállítja, hanem körökre osztott taktikai elemekkel bolondítja meg azt. További információkkal jövünk, amint lesznek.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Irem Software Engineering a héten bejelentette, hogy már fejlesztés alatt áll a PlayStation Portable-re korábban megjelent stratégiai alkotás folytatása, R-Type Tactics II: Operation Bitter Chocolate címmel. A munkálatok lassacskán a végükhöz közelednek ugyanis a handheld produkció már október huszonkilencedikén megjelenik a felkelő nap országában. Az amerikai és az európai kivetülésekről egyelőre nem esett szó.