Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Még a tavalyi esztendőben szivárogtak ki az első információk a Tera: The Exiled Realms of Arborea névre hallgató masszívan többjátékos alkotással kapcsolatban, amely már akkoriban is egy érdekes alkotásnak tűnt a túltermelés kellős közepén. Az Unreal Engine 3-at használó MMO ugyanis amellett, hogy szép - és természetesen keletről érkezett - még érdekes is, hiszen egy olyan világot tár majd a fanatikusok elé, amely roppant érdekes koncepcióval rendelkezik, a fantasy világot ugyanis egy kicsit összevonja a jelennel, bár azért egyértelműen előbbi hatások érződnek a legjobban vele kapcsolatban.
Azonban nem csak ezen a téren, hanem irányításában is újdonságokkal szeretné megörvendeztetni a stílus fanatikusait, hiszen a nem a megszokott harcrendszert, hanem egy egészen másfajta, mondhatni célkeresztes megoldást használ, aminek hála nincs karakterkijelölés, csak a féktelen küzdelem. Az alkotásról pedig a mai napon egy új trailer szállingózott be, aki szeretné megtekinteni, illetve megismerkedni egy új és jónak ígérkező MMO-val, az mindenképpen tekintse meg, pláne azért, mert néhány gameplay jelenetet is elcsíphet benne. Ha kíváncsi vagy rá, akkor kattints a lejátszás gombra.
shade
16 éve, 1 hónapja és 2 heteGondolom reménykedni le lehet abban, hogy letölthető játék lesz.
vendeg
16 éve, 2 hete és 11 órájaA játék aha jól tudom free lesz 😉