Azt gondolom, a Dead Island sikerének titka a magával ragadó nyitott világú játékmenet volt, amely játékosok millióinak nyerte el a tetszését. Biztos vagyok benne, hogy a Dying Light meg tudja ismételni ezt a sikert. A Dead Island készítése során rengeteg tapasztalatot szereztünk, amelyet felhasználtunk az új játék elkészítésében.
A Dead Island hemzsegett a bugoktól, emiatt sok kritikát kapott. Mi a helyzet a Dying Light esetében?
Ahogy korábban mondtam, a Dead Island volt a Techland első nyitott világú próbálkozása, amelynek során rengeteget tanultunk. A csapat létszáma azóta jelentősen emelkedett, ennek köszönhetően nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni a tesztelésre és az esetleges hibák kijavítására is. Ezen felül kihasználjuk a partnerünk, a Warner Bros szakértelmét, ha ők besegítenek már tudhatod, hogy jó kezekben van a projekt.
A játék 2014 folyamán érkezik PC-re, valamint jelenlegi és következő generációs konzolokra.
italianman
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaVárjuk sok szeretettel.
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaJöjjön csak 🙂 Hétfőn úgy is nézhetjük Walking dead nyitórészét 😄
angryknight
12 éve, 3 hónapja és 6 napjavárom jó játék lesz 😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaDead island számomra nagyon unalmas volt. Az egész nem szólt másról, mint menj ide, szerezd meg ezt és közben éld túl a zombitámadásokat. Nulla történet, nulla izgalom, ment is a kukába féltávon.
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaA második rész nem volt rossz
kpal
12 éve, 3 hónapja és 6 napjanyitottvilágu játek mindig nyerő!
sekai
12 éve, 3 hónapja és 6 napjanagyon várom már a zombi megunhatatlan 😛
italianman
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaÚgy látom nem vagyok egyedül.
thelondon
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaAz a lényeg hogy tanulnak a hibájukból!Remélem a következő játékaik jobbak lesznek de ezek is jók voltak! 😄
italianman
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaMostanában megint divat lett a zombi?
akhad
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaHa jobb lesz mint a Dead Island akkor nagy siker lesz. Nekem már azok is nagyok tetszettek.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaElég sikeres volt, ha ennél is jobb lesz a dying light, az nekünk csak jó 😄