Take-Two: Veszteséges harmadik negyedév

2009. szeptember 02.
1.8071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Take-Two tegnap este adott számot a mögöttük álló három hónapos periódusról többek között, amely a tavalyihoz mérten ezúttal keményen mínuszos lett.
 

A július utolsó napjával zárt üzleti negyedévben idén 138.6 millió Dolláros bevételre tettek szert, szemben a tavalyi 433.8 millióssal, persze nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ebben a szakaszban jelent meg egy évvel ezelőtt a sok millió példányban értékesített Grand Theft Auto IV két konzolos kiadása, amely jelentősen megnyomta a vizsgált időszak forgalmát.

Tavaly óriási nyereség, idén nem csekély veszteség jellemzi a harmadik financiális etapot, amelyben 55.5 millióra rúg mínuszban a könyvelés, egy éve ugyanebben az időkeretben plusz jel szerepelt a számok előtt, azaz 51.8 milliós profitot termeltek ki, többek között újfent a Grand Theft Auto IV-nek köszönhetően.

Amennyiben az aktuális üzleti esztendő első három negyedévét vizsgáljuk, láthatjuk, hogy az elmúlt kilenc hónapban 625.1 milliós bevételt lapátoltak össze, ugyanezen időszakban tavaly ez kétmillióval átlépte az egymilliárd Dollárt is.

A nettó veszteségek az első három etapban 115.9 millióra rúgnak, szemben a tavalyi hasonló időszakkal, mikor is 112.1 milliós hasznot könyveltek el az aktakukacok a Take-Two számlavezetésében. A javulás természetesen nem várat sokáig magára, hiszen a következő év első felében érkezik az erőteljes felmentősereg négy muskétás képében (Red Dead Redemption, Mafia II, BioShock 2, Max Payne 3), amelyek nyilván jócskán megdobják majd a jelenlegi bevételeket, ezzel együtt a kitermelt profitot is.

Megjelenési dátumok nem hangzottak el a négyest illetően, valamikor január és június között kerülnek polcokra, ha újabb csúszások nem sújtják majd őket. A Grand Theft Auto V-tel kapcsolatban nem volt mondanivalójuk az illetékeseknek, egyelőre nincs bejelentésre váró információjuk számunkra. Kár.


Take-Two: Veszteséges harmadik negyedév - 1. kép


1 hozzászólás

richie8

12 éve, 10 hónapja és 18 napja

"Kicsit" tényleg veszteséges volt, majdnem 300 millió zöldhasúval lettek karcsúbbak wtf smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaPatrik94 profilja