Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Take Two csapata nyilvánosságra hozta aktuális, második negyedéves pénzügyi jelentését, amiből kiderült, hogy a kompánia pénzügyei minden téren növekedéssel szolgáltak, így nettó árbevételük 21 százalékkal 420 millió dollárra nőtt az egy évvel korábbi értékekhez mérten. Ezen felül komoly növekedés történt a különféle DLC csomagok, online szolgáltatások és egyebek terén, amelyek 56 százalékkal növekedtek tavalyhoz mérten, és ez olyan jelentős volt, hogy a digitális nettó árbevételt is 14 százalékkal megnövelte 231 millió dollárra.
Az unalmas számadatok után azonban lássunk egy kis érdekességet, lévén a Take Two bejelentette, hogy a GTA 5-ből világszerte 70 millió példányt szállítottak le az első megjelenés óta – igen, ez elképesztő összeg -, és míg a Mafia III-ból az első héten, addig az NBA 2K17-ből a megjelenés óta került 4 és fél millió a boltok polcaira.
Érdekesség, hogy szintén óriási népszerűségnek örvend a Take Two-hoz köthető Carnival Games VR is, amely HTC Vive-ra és PlayStation VR-ra jelent meg, és már több mint 9 millió példányban fogyott világszerte.
rdave
9 éve, 2 hónapja és 1 heteJó nekik. Azt jelentsék be, hogy Store-ban leviszik az árát, mert még mindig rohadt drága.
vape
9 éve, 2 hónapja és 1 heteAz úgy korrekt! 😮 Legalább nem kell attól félni hogy kiürül az online. 😄
c64fun
9 éve, 2 hónapja és 1 heteMafia III nem érdemli meg a szép eredményt. Ott a vevők nagy része valószínűleg nagyon csalódott.
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 1 heteSzép szám, én is hozzájárultam egy GTA V-el. 😄
totyak
9 éve, 2 hónapja és 1 hete70 millióból egy én vagyok 😄 Ha steam-en lemegy az ára, oda is megveszem, ne csak lemezen legyen meg.
venoman
9 éve, 2 hónapja és 1 heteNekem is meglesz az tuti a GTA V 😄
totyak
9 éve, 2 hónapja és 1 heteAzt jól is teszed, fantasztikus játék. Bár előző generációra már nem biztos, hogy érdemes megvenni, az online részt ott már rég nem támogatják, mert állítólag nem bírnák a konzolok.