A BT, a legnagyobb brit internetszolgáltató szélessávú kapcsolata most mindössze 8 Mbps-re képes, és a piac összes szereplőjét aggasztja, hogy sokba kerül a hálózat továbbfejlesztése.
A walesi H20 Networks szerint a csatornahálózatban van a megoldás. Az új generációs kábelhálózat telepítése a már meglévő infrastruktúra révén nagyságrendekkel olcsóbb és sokkal kevesebb kellemetlenséggel jár, mint az út- és járdafeltúrós módszer. Egy kisváros behálózása így legfeljebb 24 millió fontot emésztene fel, míg a hagyományos eljárással 80 millióból jönne ki.
A cég bérelné a helyet a csövekben a helyi csatornázási művektől. Az optikai kábeleket az öt méter mélyen futó szennyvízelvezetőkbe húzná be, ahol már nincsenek rágcsálók, amelyek tönkretehetnék az érzékeny üvegszálat.
A H20 Networks hat éve működik és épített már kisebb, főleg egyetemi hálózatokat. Most nagyobb városok – a többi közt Dundee és Northampton – vezetésével tárgyalnak az egész településnek nagy sávszélességet biztosító fejlesztésekről.
Több európai országban, például Franciaországban egyébként már bevált a módszer. Nagy-Britanniában is próbálkoztak már szennyvízcsatornás optikai hálózattal, még 2002-ben. A vállalkozás elbukott, az érintett cégek szerint azért, mert a szolgáltatás egyszerűen megelőzte korát – áll a Times Online cikkében.
dzsekk
17 éve, 11 hónapja és 3 hetePletykák terjengenek idehaza, miszerint hamarosan itt is lesznek ilyesfajta megoldások. Bízzunk benne.