A rendőrség tavaly több mint 37,000 esetben indított nyomozást a szellemi tulajdon megsértése miatt. Idén – az ORFK legfrissebb statisztikája alapján – már az év első 5 hónapjában 15,572 szerzői joggal kapcsolatos bűncselekmény vált ismertté, ami nagyon jelentős, 50 százalékos növekedést jelent az elmúlt év hasonló időszakához képest. Mivel a rendőrség, az adóhatóság, valamint a vám- és pénzügyőrök egyre fokozottabb figyelmet szentelnek a szoftverek jogtisztaságának ellenőrzésére, így egyre kisebb az esélye annak, hogy az illegális szoftverhasználat észrevétlen és büntetlen marad. A BSA abban bízik, hogy a médiakampány révén is egyre többen ismerik fel, hogy a növekvő kockázat miatt nem éri meg illegális szoftvereket használni.”
Jelentős elemmel bővül a BSA online szolgáltatásainak köre is. A BSA honlapján október közepétől elérhető tanácsadó révén minden cég saját maga ellenőrizheti majd szoftverhasználatát, diagnosztizálhatja a helyzetet és személyre szabott tanácsokat kaphat. Ennek révén egy cégvezető viszonylag egyszerűen felmérheti vállalkozásának az esetleges illegális szoftverhasználatból fakadó kockázatait is.
További jelentős lépésként a BSA országos szintre terjeszti ki az egy éve indított Nagyvizit kampányt, amelynek keretében a szervezet eddig több száz magyarországi kis- és középvállalatot látogatott meg és amelynek keretében értékes tapasztalatokat szerzett a magyarországi kis- és középvállalatok szoftverhasználati szokásairól. A látogatások során a szervezet szakértői elsősorban a kis – és középvállalatok, valamint kiválasztott intézmények szoftvergazdálkodási gyakorlatával kapcsolatban tesznek fel kérdéseket, tájékoztatják a vállalatvezetőket az illegális szoftverhasználattal járó kockázatokról, és a hiányosságok esetén javaslatokat tesznek azok kijavítására.
A szervezet az eddigi tapasztalatokat több száz látogatás és vállalatvezetői interjú, valamint közel 3.000 kielemzett szoftvernyilvántartás alapján vonta le. A kis &8211; bár 40 százalékuk nyilvántartja a licencelt szoftvereit – a megvizsgált 2.800 szoftvernyilvántartásból mindössze 0,5 % fel meg a törvényi előírásoknak és a nemzetközileg elfogadott normáknak. A sikeresebb és nagyobb körültekintéssel vezetett cégek a szoftverrel kapcsolatos kérdéseket is jobban kezelik, és ők támogatják leginkább, hogy a BSA határozottan lépjen fel az illegális szoftvert használó cégekkel szemben.
A látogatások következő hullámában a BSA elsősorban azon vállalatok szoftverhasználati szokásaira lesz kíváncsi, akik eddig nem válaszoltak a szervezet megkeresésére, teljessé téve ezzel a felmérésbe eddig bevont vállalatok körét. A látogatások ezentúl az ország egész területére kiterjednek.
Magyarországon a 42 %-os szoftverillegalitási arány az iparágnak évente több mint 22 milliárd forint kárt okoz, 10 %-kal történő csökkentése pedig 155 milliárd forint bevételt eredményezne a gazdaság számára. A csökkentés több mint 100 milliárd forinttal növelné az iparág forgalmát, további 31 milliárd forint adóbevételt jelentene az államnak, valamint közel 2.500 új számítástechnikai munkahelyet teremthetne.