Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A BitFenix neve talán itthon annyira nem ismerős a PC-s tábornak, azonban a vállalat már jó néhány éve van jelen a számítógépházak piacán is, termékeik alapján pedig igyekeznek a lehető legszélesebb piaci szegmenst elérni. Így találhatunk náluk komolyabb, egyszerűbb és vagányabb megoldásokat is, az új bejelentésük pedig inkább a harmadik csoportba tartozik. Nemrég ugyanis bejelentették, hogy a Prodigy névre keresztelt házuk kistestvére, a BitFenix Prodigy M új színekkel kívánja fellendíteni a piacot.
Az újdonságok természetesen micro ATX méretekkel érkeznek, ráadásul igen széles színskálán, így ha kéne, akkor bizonyára mindenki tudna választani egy neki szimpatikus változatot. A színezésen kívül az új széria kapható lesz zárt oldalakkal és plexis megoldással is, az érkezésükre pedig még ebben a hónapban kell számítani.
totyak
11 éve, 4 hónapja és 4 heteEgész korrektül néznek ki. Kis tömzsik, semmi felesleges körítéssel. A színek meg jól néznek ki.
matyigeek
11 éve, 4 hónapja és 4 heteEz a ház már kapható vagy két hónapja.
26k körül.
Nekem nagyon bejövős.