Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már korábban hallhattunk arról, hogy egykori Payday 2 és Battlefield fejlesztőkből egy új indie stúdió alakult Stockholm városában, méghozzá The Outsiders név alatt, akik nemrégiben bejelentették, hogy miféle videojáték is fortyog már boszorkánykonyhájukban. Sajnos formális bejelentés még nem született, ellenben az már kiderült, hogy a csapat egy szerepjátékot készít - első körben PC-re -, ami dinamikus történettel rendelkezik majd, koncepcióján pedig nagyon régóta dolgoznak a fejlesztők.
Hogy pontosan kik? Csak két nagy nevet emelnénk ki a sok közül, így a rejtélyes RPG kreatív igazgatója például David Goldfarb, a Payday 2 megálmodója lett, míg a kompánia vezérigazgatójának az egykori DICE-os Ben Cousins-t tették meg, aki természetesen a munkálatokból is kiveszi majd a részét. Egy ilyen nívós párostól csak valami nagy dologra számítunk!
wegh
10 éve, 11 hónapja és 1 napjaNagyon jó hír! REmélem érdekes lesz és hamarosan kapunk infókat.
hentes
10 éve, 11 hónapja és 1 napjaRendesen elkanyarodtak az eredetileg képviselt műfajtól!🙂