Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány napon belül a boltok polcaira kerül az A Game of Thrones: Genesis címre keresztelt videojáték, amely egy a George R.R. Martin által megalkotott híres fantasy regényeken alapuló stratégia lesz. A Cyanide által fejlesztett alkotással kapcsolatban számtalan rajongó szót emelt már, hogy egy alapjáraton rendkívül összetett világot miért kellett RTS köntösbe bújtatni, miért nem inkább szerepjáték készült belőle, ám válaszokat mindeddig nem kaptunk a témában.
A hétvége folyamán azonban Yves Bordeleau, a Cyanide igazgatója úgy nyilatkozott a Kotaku magazinnak, hogy nem kell aggódni, mert a jövőben egy RPG-t is szeretnének készíteni a Trónok Harca alapján, amelyben két karakter történetét ismerhetjük majd meg. Bordeleau elárulta továbbá, hogy egy alapjaiban körökre osztott szerepjátékot képzeljünk el, amelyet a valós idejű harcok kívánnak feldobni. A direktor mindemellett a Kinghts of the Old Republic-hoz és az első Mass Effect-hez hasonlította a készülő alkotás játékmenetét, történetvezetését pedig a legendás Planescape: Torment-hez. További információk Yves szerint a közeli jövőben várhatók a még cím nélküli projektről, amelynek megjelenésére valamikor 2012-ben számíthatunk.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteZsír. Kell.
maniac
14 éve, 3 hónapja és 2 heteApró adalékanyag annak, akit érdekel: Már javában teszteljük az A Game of Thrones: Genesis című stratégiát, amelyről várhatóan még ezen a héten elkészül egy átfogó játékteszt itt a GameChannel Online-on.😉
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteAz jó lesz! Várom!🙂