A konfirmáció hivatalos, tehát azok a korábban felmerült pletykák, miszerint a 3DS ezen információit a Tokyo Game Show keretein belül leplezik le, szintén hamisnak bizonyultak, az expó ugyanis bár szeptemberben lesz, 19-én véget ér, és rá 10 napra áll majd elő a Nintendo ezzel a játékvilág szinte minden egyes tagját érdeklő információval. Az tehát, hogy márciusban érkezik-e a térhatást mindenféle segédeszköz nélkül kezelni képes masina, szeptember 29-én kiderül, amikor már árcédulát is akasztanak rá. Tűkön ülve várjuk a pillanatot.