Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Huawei-ről talán kevesen gondolnák, de bizony főként tőlünk messzebb eső vidékeken produkált eladásaiknak hála elég jó pozíciót foglalnak el az okostelefonok eladásait nézve, hiszen egészen pontosan a Q2-es eredmények alajpán a dobogóra is felfértek. Ezzel olyan neveket utasítottak maguk mögé, mint például az LG és a HTC, de a Lenovo és a Xiaomi is mögöttük van, igaz utóbbi hatalmas növekedést produkál minden negyedévben, így az említett 4-5 gyártó közül hamarosan ők lehetnek a dobogósok a Samsung és az Apple mögött. Szeptember 4-én azonban akár olyan készüléket is bemutathat a Huawei, mely megerősíti dobogós pozíciójukat, ők bizonyára reménykedtek akkor is, amikor kiküldték a meghívókat.
Az eseményt nagyon átgondolt időpontra és helyszínre tették, hiszen Berlinben lesz a bemutatójuk, ahol egy nappal később kezdetét veszi a remélhetőleg sok újdonságot hozó IFA 2014. Néhány napja egyébként felmerültek olyan pletykák, hogy pont szeptemberben mutatkozhat be az Ascend Mate 3, mely a meghívóval még valószínűbbnek tűnik. Ennek a készüléknek egyébként 6 hüvelykes Full HD kijelzőt, 2GB memóriát és 8 magos processzort jósolnak, így érdemes lesz kivárni mit hoz valójában a bemutató.
totyak
11 éve, 5 hónapja és 2 heteHuawei brutál telefonokkal áll elő és még szépek is.
marco
11 éve, 5 hónapja és 2 heteEmellett tegyük hozzá, a Samsung hatalmasat bukott, több mint 21%-os csökkenés az előző évhez képest.
Persze így is milliárdokról van szó, de ez akkor is akkora bukta, amit nehéz lehet megemészteni.
Az arrogancia kezd visszaütni…
italianman
11 éve, 5 hónapja és 2 heteAzért ez nem semmi, de én márka hű vagyok úgyhogy ilyenem akkor sem lenne ha bagóért osztogatnák.
mordorer
11 éve, 5 hónapja és 2 heteÉs mihez vagy márkahű egyébként? Mit szeretsz ennyire? 🙂
totyak
11 éve, 5 hónapja és 2 heteHa bagóért osztogatnák, én hármat is vennék, mert szerintem nagyon jó készülék lesz.