A három évvel ezelőtti precedensértékű döntés a pénzbüntetés és a Media Player nélküli Windows forgalmazása mellett arra is kötelezte a szoftverkonszernt, hogy a szoftverfejlesztéshez alapvetően szükséges kódokat osszon meg versenytársaival szerverplatformjával kapcsolatban. Tavaly júniusban azonban az EB úgy találta, hogy a Microsoft ez utóbbi feltételt továbbra sem teljesíti, így újabb, 280,5 millió eurós büntetést szabott ki. A Microsoft az összes a céget elmarasztaló határozat ellen fellebbezett, ám azok a most hivatalosan is szeptember 17-re kitűzött bírósági döntésig mindenképpen érvényesnek számítanak.
A vállalat egyúttal sorozatosan együttműködéséről biztosította az Uniós szerveket, és valóban átadott a szerverplatformra vonatkozó műszaki dokumentációkat, illetve kapcsolódó licenctervezeteket. Az EB ugyanakkor még nem döntött arról, hogy elfogadja-e ezeket, vagy sem. Amennyiben az Unió Elsőfokú Bírósága elutasítja a Microsoft fellebbezését, úgy a cég már csak a Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat, azonban az első döntés fényében aligha lesz könnyű dolga. Ellenkező esetben az Európai Bizottságnak be kell szüntetnie a vállalat elleni eljárást.