Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Gearbox srácai végre megerősíthették a Borderlands-sorozat PC-s rajongóit abbéli reményeikben, hogy a játék már javában készülődő második epizódja valóban alaposan támogatni fogja a számítógépes fanatikusokat, illetve a hozzájuk köthető tulajdonságokat. Ezek lehet, hogy apróságnak tekinthetők ugyan, de a készítők mégis úgy gondolták, hogy megérdemelnek annyit a platform szerelmesei, hogy tudjanak efféle terveikről.
A PC-s Boderlands 2 ugyanis többek között például direkt a platformra szabott mesterséges intelligenciát kapott – nehezebb és összetettebb lesz a játék, mint konzolokon -, de például száz százalékosan egérrel vezérelhető menürendszert is.
Kizárólag a számítógépes átiratokban találhatunk majd meg olyan jellemzőket is, mint a natív multiplayer matchmaking, a LAN támogatás, a Logitech billentyűzetek és a Control Pad támogatása, de integrált V-Sync beállítási lehetőség, valamint achievementek és barátlisták is elérhetőek lesznek a Borderlands 2 számítógépekre szánt verziójában.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 6 napjaZsír. Jó hogy boxom van.😄
skyman
13 éve, 10 hónapja és 6 napjaMár fáj a szívem érte. 😄
Nagyon várom már, az első rész is bitang jó volt.
marco
13 éve, 10 hónapja és 6 napjaAz egyik olyan game ami nagyon nem jön be…🙂
doublew
13 éve, 10 hónapja és 6 napjaNekem se tetszik a játék😖
braddock
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaEz a játék olyan szutyok hogy ha ingyen adnák se kéne!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaerre mondjak, szutyok aki mondja…
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaNe személyeskedj már lécci. Van akinek nem jön be a game. Nekem se tetszik ez a cellshader. Most akkor én is szutyok vagyok?🙁
braddock
13 éve, 10 hónapja és 4 napjaEz a személyeskedés csak téged minősít!🙂