Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy kínai fiatalembernek saját számítógépe lett a végzete, mivel a férfi leszerelte annak oldalát, működés közben véletlenül hozzáért a belső alkatrészekhez, s így halálos áramütést kapott. Sokan gndolják úgy, hogy maguk is meg tudják oldani számítógépük hardveres problémáit, ezért szétbontják azt, hogy szemügyre vegyék, miért nem működik a PC. Ez azonban nagy felelőtlenség, egy kínai férfinak is az életével kellett fizetnie óvatlansága miatt. Ázsiai hírforrások szerint egy 20 éves sanghaji egyetemista a rekkenő hőségben el akarta kerülni a processzor túlmelegedését, ezért leszerelte számítógépe házának egyik oldalát, hogy a belső részek jobban szellőzzenek. A nyári forróság miatt azonban a férfi teljesen megizzadt, izzadtságtól átnedvesedett lábával hozzáért a belső vezetékekhez, és ekkor olyan mértékű áramütés érte, hogy abba rögvest belehalt.
Az esetet követően a szakértők ismételten felhívták a számítógép-tulajdonosok figyelmét a PC felnyitásával járó veszélyekre. Az első és legfontosabb teendő a számítógép szétbontásakor kihúzni azt a konnektorból, azonban még ekkor is számolnunk kell a kóbor árammal, ezért érdemes megnyomni a PC indítógombját, hogy az esetlegesen még a kondenzátorokban felgyülemlett feszültséget is kisüssük. Az első számú szabály viszont az, hogy soha ne üzemetessük nyitott fedelű számítógépünket, nehogy a kínai fitalemberéhez hasonló tragédia érjen minket is.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteHú szerencsétlen. Nem sok ilyen példa van hál istennek, biztos nem volt rendesen szigetelve a balesetet okozó vezeték.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteez mondhatni veletlen eset . Sokan vigyaznak mint en is .
boston
12 éve, 3 hónapja és 1 heteAz enyémen mindig rajta van. Ha melege van oda rakom a ventilátort oszt érje be annyival.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteventi jo 😉
boston
12 éve, 3 hónapja és 1 heteHát miért nem? XD
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNem vagyok benne biztos, hogy csak az volt a baj, hogy levette az odlalát.
A számítógép 12 voltot használ az pedig törpefesültség ergo nem veszélyes. (48 voltig nem életveszélyes -ez persze csak egyenáramra vonatkozik)
Hálózati feszültség pedig csak a tápkábelnél van. Az lehetett hibás nem a gép belseje. Esetleg hiba folytán hálózati feszültség juthat magára a házra is ez viszont szabályos használat közben nem nagyon fordulhat elő.
———-> Elektromos dolgokkal senki ne kíérletezzen ha nem ért hozzá!!! Olyan dolgokból is baj lehet amire nem gondolnátok. Példa rá a cikk
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteanno 8-10eve szoba venti alsndoan ott volt melette 😄
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteen sose myulkalok bele ha ara, slat van azt megtanultam mikor ,+razott a tv.
boston
12 éve, 3 hónapja és 1 heteszerintem ez csak kamu hogy csak úgy megrázta. Szerintem ha halálra rázná az embert. Akkor egy ilyen embernek tudni kéne. Szerintem volt ott a háttérbe valami…
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 1 hetebaleset mindig előfurdalhat sajnos.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteamikor nem szamitunk semmire akkor történhet ilyen ˝baleset˝