Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Márciusban Panos Panay, a Microsoft Surface táblagépes divíziójának vezetője állította azt, hogy a Surface RT egy táblagép, de a Surface Pro már tulajdonképpen egy számítógép. Ezt az állítást igyekezett igazolni a napokban Keith Elder szoftvermérnök azzal, hogy egy komplett, többmonitoros munkaállomást épített a Surface Pro táblagépe köré.
A táblagéphez 4 monitort csatlakoztatott, így a saját képernyőjével együtt már öt helyen csodálhatta a különböző tartalmakat. Ezt úgy érte el, hogy egy körülbelül 100 dolláros USB-elosztót csatlakoztatott a géphez, amelynek kimeneteibe egy videóátalakítót rakott, majd úgy kötötte a monitorokhoz.
A Surface Pro csak a jéghegy csúcsa. Nem gondolom, hogy valaha is fogok még számítógépet vásárolni, hiszen nem sok haszna van, ha nem tudom csak úgy magammal vinni bármerre is járok.
A Microsoft egyébként október 18-án mutatja be a Windows 8.1-es verzióját, melyet ingyen egy frissítés keretében letölthetnek majd a felhasználok. Számos újdonságot hoz majd az új rendszer, de mindenképpen érdekesség, hogy nem vették figyelembe például a felhasználok azon kérését, miszerint a képnézegető tartalmazza a Facebook és Flickr megosztást, mert szerintük elég ha egy alternatív applikáció tudja ezt.
csirkee
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaElég komoly kis munkaállomás, de trükkösen oldotta meg Keith 🙂
rdave
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaTényleg nem rossz. 🙂
totyak
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaEgy a hapsi idióta. PC-t azért háttérbe szorítani, mert nem tudja magával vinni, elég butaság.