Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft hardveres részlege több alkalommal is megmutatta, hogy képes komoly, minőségi és jó termékeket piacra dobni, de a legtöbb felsőkategóriás készülékük szinte megfizethetetlen az átlagfelhasználók számára. Ez a helyzet mostanság főként a Surface eszközök esetében figyelhető meg, hiszen valóban jól használható, erős és minőségi gépekről beszélünk, de az árazásuk szörnyű. Ennek köszönhetően a riválisok is kedvet kapta a komolyabb 2 az 1-ben Windows 10-es gépek készítéséhez, nemrég pedig a Samsung is bemutatott egy említésre méltó modellt, mely egyébként ugyanazt a hibát követi el, mint maguk a Surface gépek.
A Samsung Galaxy TabPro S Gold Edition 12 hüvelykes AMOLED kijelzővel (2160 x 1440) érkezik, alatta pedig Intel Core M3-as processzor és 8GB RAM kapott helyet. A 256GB-os SSD tárhely és a 690 grammos súly igencsak örvendetes, az üzemidő terén pedig nagyjából 10 órát kapunk.
Az induló árat 999 dollárban határozták meg, vagyis 100 dollárral kapásból drágább, mint a Core i5-ös processzorral és 4GB memóriával szerelt Surface Pro 4, amihez még egy Surface Pen is jár. Ezzel tehát a Samsung sem váltotta meg a 2 az 1-ben gépek piacát, csak egy újabb drága, minőségi és csinos megoldással bővült a piac.
totyak
9 éve, 3 hónapja és 1 napjaValamelyik gyártónak lenne esze, egy ugyanolyan minőségi gépet összerakna, mint a többiek, csak némileg olcsóbban. Nem hiszem el, hogy úgy nem lenne nyereséges, mert nem kerül ezeknek az előállítása 1000 dollárba, az zicher.
patrik94
9 éve, 3 hónapja és 1 napjaMegint egy hülye lépés. A Samsung ebben azért élen jár… 😄
santonio
9 éve, 3 hónapja és 1 napjaNagyon jók a Samsung laptopok, kár hogy itthonról kivonultak… 🙁
warriorautobot
9 éve, 3 hónapja és 1 napjaCsamcsung is tudja hogy kell elbaszni a dolgokat. 😄