Ezt pedig alá is támaszthatjuk rögtön azzal a ténnyel, hogy ma bejelentették a játék folytatását. A Gas Powered Games által fejlesztett alkotásról egyenlőre még semmit nem árultak el nekünk, annyi azonban biztos, hogy szeretnék túlszárnyalni az első részt, minden tekintetben. Reméljük, hogy a grafikus motor optimalizálásával fogják kezdeni, hiszen a 2007-ben megjelent első rész okozott fejtörést embereknek a gépigényével. Reméljük azt is, hogy a pályák méretei nem fognak növekedni, hiszen az már az átláthatóság rovására menne és szinte teljesen kezelhetetlen lenne a végeredmény. Rengeteg járható út elképzelhető, mi kívánjuk a legjobbakat és várjuk az első információkat, hogy miben is lesz más ez a bűvös második epizód…