Supreme Commander 2: Bemutatkozik a Bomb Bouncer és a Kraken

2010. február 19.
2.8951
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egészen pontosan két hét múlva a PC-s játékosok végre már magukévá tehetik a 2007-es esztendő legjobb stratégiájaként számon tartott Supreme Commander folytatását, amelynek hivatalos gépigényét éppen a tegnapi napon közölte a fanatikusokkal a Gas Powered Games brigádja, ám a mai napot sem kell nélkülözéssel tölteniük a rajongóknak, lévén a Square Enix kiadásában megjelenő programról befutott két nagyon hangulatos gameplay felvétel, melyek elsősorban két egység prezentálása végett születtek meg.

Ennek hála az egyik mozgóképen a Bomb Bouncer, míg a másik látnivalón a Kraken mutatkozik majd be nekünk, mint a Supreme Commander 2, két alighanem egyik legfontosabb egysége, megismerésükre pedig a lehető legjobb választás a két mozgókép megtekintése, lévén rájuk fókuszálva, gameplay felvételek közben minden előnyük, és esetleges titkolt hátrányuk is kiismerhető már most.
 

Az Xbox 360 konzolokra csak március 19-én érkező alkotás PC-s verziója már itt van a kanyarban, így ne húzd-halaszd a játékkal való ismerkedést, pláne akkor nem, ha szeretted az első részt.

#tv#

#tv2#
3 hozzászólás

szita2

16 éve, 7 hónapja és 26 napja

már folyamatban az első rész telepítése

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 27 napja

Várom, várom.

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 27 napja

Pont ma kaptam meg az első részt.

bywtf smileyzita2

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja